Zenekarról

A klasszikus értelemben vett zenekarok arányaiban manapság kisebbségbe kerültek. Amíg korábban sokszor egy zenekarral végig tudta zenélni az életét egy adott személy, addig ma már ezt sokszor nem tudja megtenni, mert a sokféle igény miatt, sokféle zenét (felállást) igényel a hallgató vagy a zenész. Ennek következménye, hogy sokszor a zenész rászorul, hogy akár több felállásban is szerepeljen. Jómagam jelen pillanatban is több csapatnak, zenekarnak, projektnek vagyok részese. Mégis a leginkább a Kalász Bandával tudom kifejezni a saját zenei ötleteimet. Nem projektnek gondolom ezzel együtt ezt a csapatot. Legfontosabb célként a gondolat megfogalmazását és annak átadását jelöltem ki. Jelenleg ebben a zenekarban szereplő személyekkel tudom ezt leginkább véghez vinni, nem csak szakmailag, hanem emberileg és lelkileg is.

A zenekar 2017 januárjában kezdte el működését. Halmos Attila volt, aki elültette a bogarat a fülembe, hogy alapítsak egy saját zenekart. Ezen év májusában felvett ‘Dúzs 2017’ című lemezre való gyakorlás volt a banda első feladata. Erről az időszakról csak annyit lehet mondani, hogy sok mindennel mentünk szembe a jelenkori normáknak. Máshonnan próbáltuk megközelíteni a zenét. A muzsika nyerseségét, mozgását, erős dinamikáját, szabadságát helyeztük előtérbe -ha népzenét lerágott csontként tálaljuk, azzal a népzenét csapjuk be-, ezen az úton indultunk, és ezen az úton is akarunk tovább menni. Szeretnénk a mély bugyrait minél jobban kiaknázni ennek a csodának, mindezt saját magunkra is fordítva, mert nem etikus a falusi zenészek pillanatait, érzelmeit lemásolni egy az egyben.

Kalász Máté

Tagok

Kalász Máté- hegedű

1989. június 1-jén születtem Budapesten. Húszas éveim közepéig Óbudán laktam, otthonunk csupán 10 percnyi sétára helyezkedett el az Óbudai Népzenei Iskola épületétől. Bátyám volt az első a családban, aki elkezdett népzenét muzsikálni az említett intézményben. Még nem is fogtam hangszert a kezemben, de hála testvéremnek, már szólt otthon a palatkai és széki muzsika kazettán, tehát csak idő kérdése volt csupán, hogy mikor válik igazán az életem részévé a népzene.

Kilenc évesen kezdtem el hegedülni Ifj. Csoóri Sándornál, akit a mai napig az első számú mentoromnak tartok. Kisgyerekként inkább a zenehallgatás, mint a hegedülés fogott meg jobban. Sokféle zenét (rock, beat, folk, pop, rap) hallgattam ezen időszakomban, ami a középiskolás időszakomra alakított ki egy olyan saját zenei nyelvet, ami mai napig benne van a hegedülésemben. Nem kizárólag népzenéből merítek tehát, de a zene amit zenélek, az csakis népzene lehet. Példaképeim voltak: Téka, Muzsikás, Tükrös, a széki Icsán és a palatkai Kodobák bandája.

Ifj. Csoóri Sándort követtem Ürömre is, de sajnos bürokratikus okok miatt nem folytathatta a tanítást intézményes keretek között 2002-től. Ekkor éreztem először, amit akkor még nem tudtam magamban megfogalmazni: sok káros külső tényező tud bekerülni a népzenébe a 21. századi intézményesítések, bürokrácia túlsúlyba kerülése végett: a zene lényege kisebbségbe szorul, az éves tantervek megtartása, beszabályozása miatt sterilizálódik mindaz amit a saját szabadsága miatt szerettem.
Gombai Tamás lett a hegedű tanárom Ürömön, aki képes volt új lendületet adni a zenéhez a lázadó kamaszkorom szakaszában. Középiskolás időszakom alatt vált igazán az életem részévé a népzene, ekkor szippantott be igazán, a legmaradandóbb élményeimet a gimnazista évek alatt kaptam. Nem jártam konzervatóriumba, egy óbudai átlagos gimnáziumban voltam diák, amit azért nem bánok, mert szerintem szükség van a minél bővebb és nagyobb tudásra egy zenésznek is, ami nem biztos hogy egy konzervatóriumban megkapható.

Életem másik fontos tanárával, Halmos Attilával 2004-ben kerültem kapcsolatba. Őt tartom a mai napig a másik igazi tanáromnak Ifj. Csoóri Sándor mellett, nagyon sokat tanultam és tanulok tőle ma is, nem csak zenében, de az élet más területein is.

Érettségi után, 2008-ban az ELTE matematika szakára felvételt nyertem, de az első félév elvégzése után rájöttem, hogy a népzene az egyetlen járható út az életemben. Tudtam, hogy nagyon rögös ez az út – ezért is próbálkoztam más iránnyal korábban -, de belevágtam abba, amit a sors kijelölt számomra. 2010-ben felvettek a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népi- vonós szakára. Ekkor találkoztam először azzal a világgal, ami teljesen más, mint amit gondoltam a népzenéről. Sokat tanultam ebből az időszakból, sok dolgot kamatoztatok a muzsikámban az itt töltött három évből, de a legfontosabb tapasztalat mégis az lett, hogy a saját elképzelésemet – amit a népzenéről gondolok -, kell véghez vinnem. Szerencsés vagyok, mert társakra és barátokra leltem ezekhez a gondolatokhoz, így most érzem először, hogy a helyemen vagyok, mert azt csinálom, azokkal akikkel akarom, amit a legjobban szeretek.

2012-ben ért életem eddigi talán legnagyobb megtiszteltetése, miután bevettek a szakmában méltán ismert Téka Zenekarba. Bár tudom, hogy a Téka csúcspontjai a 80-as 90-es évek voltak, mégis hatalmas boldogsággal tölt el, hogy a zenekar kései időszakának részese lehettem. Olyan példaképekkel muzsikáltam együtt, mint Lányi György, Havasréti Pál és Soós András.

2013 óta Pázmándon élek feleségemmel és két kislányommal, akik mindig mellettem állnak, hogy teljes erőbedobással tudjam azt csinálni, amit ő utánuk a legjobban szeretek: a ZENÉT.

Kaszap Atilla- brácsák

1985-ben születtem. Viszonylag korán, ötéves koromban fény derült zenei érdeklődésemre: folyton a zongorát püföltem. Édesanyám hívott hozzám egy magán zongoratanárt a Péceli Zeneiskolából, mivel hivatalosan még nem járhattam zeneiskolába. Egy évvel később már a zeneiskola keretein belül folytattam a zongora tanulást, mellette természetesen az akkor csupán nyűgnek tetsző szolfézzsal egyetemben. Nyolc éves koromban Gábor bátyám és a szüleim unszolására csatlakoztam a szintén Pécelen működő Cimbora Népzenei Műhelyhez, ahol Kovács László népzenésztől tanultam népi furulyát és citerát. Mindkét intézménybe hosszú évekig jártam. Jóval később, tizenhat éves koromban ismét Gábor bátyám buzdítására megvásároltam első brácsámat. Gábor hegedülni tanult a Gödöllői Chopin zeneiskolában, és kellett mellé egy brácsás. Adott volt tehát a feladat, már csak egy jó tanár kellett, hogy a helyes irányba tereljen minket: Dulai Zoltán személyében ezt is megtaláltuk. Ezután Mátéhoz hasonlóan nekem is az óbudai évek következtek: tizennyolc éves koromban az Óbudai Népzene Iskola növendéke lettem, ahol Túri András tanított két éven át brácsázni. Ezután következett egy rövid tévút egy gazdasági főiskolán, ahol fél év kellett ahhoz, hogy belássam: tényleg zenélni szeretnék. Miután kirúgattam magam a számomra fojtogató ‘gazdasági’ közegből, végre elkezdtem a népzenei felsőoktatásra felkészülni. 2005-ben nyertem felvételt a Nyíregyházi Főiskola ének-zene, népzene szakára. Ekkoriban csak Nyíregyházán létezett felsőfokú népzeneoktatás. Zenetanáraim Kunos Tamás, Rőmer Ottó, Rácz Gyula, Juhász Erika, Ördög Mária voltak, de azon túl, hogy nekik természetesen örök hálával tartozom, nem tudtam volna fejlődni kollégáim nélkül, akikkel minden este lementünk a kocsmába együtt zenélni, hogy elleshessük egymástól a legújabb népi trükköket. Rengeteget köszönhetek ilyenképp a Bürkös zenekarnak, közülük is leginkább természetesen brácsásuknak, Palazsnik Lászlónak, de Kerékgyártó Gergely barátom nélkül sem haladtam volna úgy, ahogy szerettem volna, kollégiumi szobatársakként minden nap eszmét tudtunk cserélni vonásokról, akkordokról, hangulatokról. Ebben az időszakban alapítottuk meg Samu Zoltán, Schafer Szilveszter és Danhauser Máté barátaimmal a Bivaly Zenekart, ami egész biztosan örök emlék marad mindannyiunkban. A főiskola elvégzése után ébredtem csak rá, hogy a Mezőség népzenéje áll hozzám legközelebb. Ez a felismerés vezetett aztán Mátéval való megismerkedésemhez, barátságunkhoz, és együtt zenélésünkhöz is. Rengeteg alkalmat teremtettünk a közös fejlődéshez: edzőtáborokat szerveztünk Koncz Gergely (prímás: Tükrös Zenekar) zenei útmutatásával, erdélyi gyűjtőutakra járunk a mai napig minden évben legalább egyszer.

Halmos Attila- hegedű, ének

1969-ben születtem. A Tükrös zenekart 1986-ban alapítottam. 1996-ban kezdtem el rendszeresen tanítani Párkányban, az ottani zenekarral eddig két lemezt csináltunk. 2000-ben kezdtem el tanítani Piliscsabán, az ottani zenekarral most készítjük a második lemezt (2018. április 25). Mátéval 2004-ben ismerkedtünk meg és szinte egyből kiderült, hogy hasonlóan gondolkodunk a zenéről. Óriási dolog volt, amikor a Téka zenekar tagja lett. Amikor úgy döntött, hogy saját zenekart alapít, és engem is megkért, hogy részt vegyek benne, nagyon örültem neki. Remélem még sok lemez és koncert lesz közösen a hátunk mögött.

Fekete Antal ‘Puma’- kontra

Gyulán születtem 1957. március 26-án, Békés megyében.

Írásom végén szeretnék játékos, de komoly párhuzamokat húzni, zenei anyanyelvünkhöz kapcsolódóan.

Előtte egy kis adalék:

Iskoláimat Gyomán kezdtem, ahol 10 évesen már megismerkedtem a „népi vonallal”, Nagy Albert vezetésével, a Körösmenti Néptáncegyüttesben. 1971-ben felvételt nyertem a Balett Intézet első néptánc tagozatára. Mestereim Tímár Sándor és Györgyfalvai Katalin voltak. Népzene utáni vonzalmam ebben az időszakban már nagyon határozottan kiderült, ugyanis a régóta zajló balettórát azért késtem le, mert az 1941-es „Lajtha gyűjtést” hallgattam egy másik teremben önfeledten. Tíz évig voltam hivatásos táncos, utána végleg abbahagytam néptáncművészeti hivatásomat.

A 70-es évek derekán a Muzsikás Együttessel jártam koncertezni, ahol még táncosként szerepeltem, de időszakonként már muzsikáltam is velük. Zenéltem az Állami Népi Együttes „kis zenekarában” is, Ökrös Csabával, Székely Leventével, Adorján Istvánnal és Pénzes Gézával. Első zenekarom Ökrös Csabával Újstílus névre keresztelődött. 1982-ben megkaptuk a Népművészet Ifjú Mestere kitüntetést. (Tagok: Ökrös Csaba, Adorján István, Pénzes Géza. Későbbiekben Berecz András énekes is csatlakozott hozzánk.)

Sokunkat a 72-ben induló táncház, „revival” mozgalom ismertetett meg egymással. Néptánctagozatos időszakom alatt ismerkedtem meg Kallós Zoltán népzene kutatóval, aki a későbbi gyűjtőútjaim segítője és irányítója volt Erdélyben, ami idestova több mint 40 éve tart. Egy rövid idézet Zoli bácsitól: „Addig leszünk magyarok, amíg magyarul énekelünk és táncolunk!”

Nagy öröm számomra, hogy több generáció tud együtt zenélni a Kalász Bandában, ami azt jelenti, hogy egy „nyelvet” beszélünk! Tizenegy CD-t jelentetett meg az erdélyi gyűjtéseimből a Hangvető Zenei Társulás. Mai napig zenélek, tanítok Virágvölgyi Mártával, a Népzenei Füzetek alkotójával, lejegyzőjével. Öt gyermekem van és két unokám, ezidáig. Közülük Zsuzsi, Márton és Bori is a népzenei, előadóművészi pályát választotta. Barnus és Regi általános iskolások, unokáim, Emma és Zille még aprók, de lelkesek.

És most visszatérnék az írásom elején említett komoly, de játékos párhuzamra: elsőszülött lányom és vejem születésnapi ajándéka egy DNS teszt (https://www.myheritage.hu) volt számomra. Így lettem én magyar, és talán a mi szeretett népzenénk is így alakult, változott az elmúlt évezredek során.

Végül még egy kis adalék:

William Shakespeare: A zene hatalma
(részlet A velencei kalmárból)

Jessica: Sose vagyok víg édes zeneszónál.
Lorenzo: S azért nem, mert a szellemed figyel:
nézz csak egy szilaj és jókedvű ménest
vagy egy csapat be nem tört, friss csikót,
ahogy forrongó vére tüzeli,
de zendüljön véletlen trombita
vagy halljanak bármilyen muzsikát,
meglásd, hogy sorra mind megállanak
s a vad szemük szelíden mereng az édes
zene hatalmán: kő, víz, s fa a költő
szerint azért ment úgy Orpheus után,
mert nincs oly dühös, nyers és bamba lény,
hogy át ne formálná kissé a zene.
Az az ember, akiben nincs zene
s akire édes összhang sose hat,
gyanus, hogy megcsal, kirabol, elárul:
lelke mozgása nehéz, mint az éj,
érzése sötét, mint az Erebus:
ilyennek ne higyj.- Hallgasd a zenét!

(Az idézetet „levadászta” Hermann Marcsi. Köszönet érte!)

Molnár Péter- nagybőgő

1976-ban születtem Tiszafüreden. Iskolásként előbb citerázni tanultam, majd 1991 nyarán egy táborban találkoztam az autentikus vonós népzenével, azóta nagybőgőn játszok.

A helyi zeneiskolában ekkor már működött népzene szak Rőmer Ottó vezetésével, ő kezdett tanítani, tőle kaptam az első iránymutatásokat. Később Mohácsy Bercihez jártam tanulni.

A Nyíregyházi Tanárképző Főiskola ének-zene-népzene szakának elvégzése után a Hagyományok Háza Folklórdokumentációs Központjának munkatársa lettem, mai napig itt dolgozok az Archiválási Osztályon.

Az autentikus népzene mellett világzenei formációban is bőgőzök Herczku Ágival és Nikola Parovval.

Közreműködők: Szabó Dániel- cimbalom, Róka Szabolcs- kobza