Zenekarról
A zenekar 2017 januárjában kezdte el működését. Halmos Attila volt, aki elültette a bogarat a fülemben, hogy alapítsak saját zenekart. Az ezen év májusában felvett ‘Dúzs 2017’ című lemezre való gyakorlás volt a banda első nagy feladata. Erről az időszakról elmondhatjuk, hogy sok szempontból szembementünk a fennálló normáknak. Máshonnan próbáltuk megközelíteni a zenét. A muzsika nyersességét, mozgását, erős dinamikáját, szabadságát tartottuk fontosnak. ’Ha népzenét lerágott csontként tálaljuk, azzal a népzenét csapjuk be’-, ezen az úton indultunk, és ezen az úton is akarunk tovább menni. Szeretnénk a legmélyebb bugyrait is megfejteni ennek a csodának, mindezt saját magunkra is alakítva, nem egy az egyben lemásolva a falusi zenészek játékát, érzelmeit, hisz az nem lenne etikus. Legfontosabb célként a gondolat megfogalmazását és annak átadását jelöltem ki. Jelenleg bandám tagjaival tudom ezt leginkább megvalósítani, nem csak szakmailag, hanem emberileg és lelkileg is.
Idáig négy albumunk jelent meg – mindegyik más formában mutatja meg gondolatainkat a népzenéről, de gyökere mégis ugyanaz. A ’Dúzs 2017’ albumunk az elinduláshoz volt fontos, nagyon élveztem a felkészülés és megvalósítás közben a közös munkát.
A lemez megjelenése után alakult ki az a felállás, ami ma is fennáll mind hangszerelésben, mind a személyeket illetően.
A 2019-ben felvett ’Vázlatok egy soha meg nem születő lemezhez’ pedig a magyarpalatkai zene felé kapcsolódó szeretetünket örökítette meg. Egy sztereó diktafonra rögzítettük a számokat Fekete Antal ’Puma’ irányításával, amivel kedvenc gyűjtéseinket is rögzítette anno Erdélyben. Az összeállításokat nem szerkesztettük meg előre, hanem szabadon a felvétel alatt fűztem a dallamokat, nem volt megbeszélve, hogy mit fogunk muzsikálni. A 2021-ben felvett CD-n is megjelent ’Mozgásban’ albumunkon olyan összeállításokat is eljátszottunk, amikkel korábban kevésbé foglalkoztunk és ez új feladatok elé állított minket. Ezen a lemezünkön szerepelt először szaxofonnal felvett összeállítás Kaszap Atilla játékának köszönhetően, azóta ez a hangszer is a zenekar egyik sarokkövévé vált. 2023-ban jelent meg Hajdu Szabolcs rendezésében ’Mezőségről’ koncertfilmünk. Itt kedvenc tájegységről muzsikálunk – ebben a zenében érezzük leginkább ’otthon’ magunkat. A koncert felvétel szépsége, hogy mindössze egy rögzítésre van lehetőségünk, nincs mód újra játszásra vagy cserére, ezért abban a pillanatban éljük meg a jelent, nem „ollózzuk össze a jobban sikerült részeket”.
Kalász Máté
Tagok
1989. június 1-jén születtem Budapesten. Húszas éveim közepéig Óbudán laktam, otthonunk csupán 10 percnyi sétára helyezkedett el az Óbudai Népzenei Iskola épületétől. Bátyám volt az első a családban, aki elkezdett népzenét muzsikálni az említett intézményben. Még nem is fogtam hangszert a kezemben, de hála testvéremnek, már szólt otthon a palatkai és széki muzsika kazettán, tehát csak idő kérdése volt csupán, hogy mikor válik igazán az életem részévé a népzene.
Kilenc évesen kezdtem el hegedülni Ifj. Csoóri Sándornál, akit a mai napig az első számú mentoromnak tartok. Kisgyerekként inkább a zenehallgatás, mint a hegedülés fogott meg jobban. Sokféle zenét (rock, beat, folk, pop, rap) hallgattam ezen időszakomban, ami a középiskolás időszakomra alakított ki egy olyan saját zenei nyelvet, ami mai napig benne van a hegedülésemben. Nem kizárólag népzenéből merítek tehát, de a zene amit zenélek, az csakis népzene lehet. Példaképeim voltak: Téka, Muzsikás, Tükrös, a széki Icsán és a palatkai Kodobák bandája.
Ifj. Csoóri Sándort követtem Ürömre is, de sajnos bürokratikus okok miatt nem folytathatta a tanítást intézményes keretek között 2002-től. Ekkor éreztem először, amit akkor még nem tudtam magamban megfogalmazni: sok káros külső tényező tud bekerülni a népzenébe a 21. századi intézményesítések, bürokrácia túlsúlyba kerülése végett: a zene lényege kisebbségbe szorul, az éves tantervek megtartása, beszabályozása miatt sterilizálódik mindaz amit a saját szabadsága miatt szerettem.
Gombai Tamás lett a hegedű tanárom Ürömön, aki képes volt új lendületet adni a zenéhez a lázadó kamaszkorom szakaszában. Középiskolás időszakom alatt vált igazán az életem részévé a népzene, ekkor szippantott be igazán, a legmaradandóbb élményeimet a gimnazista évek alatt kaptam. Nem jártam konzervatóriumba, egy óbudai átlagos gimnáziumban voltam diák, amit azért nem bánok, mert szerintem szükség van a minél bővebb és nagyobb tudásra egy zenésznek is, ami nem biztos hogy egy konzervatóriumban megkapható.
Életem másik fontos tanárával, Halmos Attilával 2004-ben kerültem kapcsolatba. Őt tartom a mai napig a másik igazi tanáromnak Ifj. Csoóri Sándor mellett, nagyon sokat tanultam és tanulok tőle ma is, nem csak zenében, de az élet más területein is.
Érettségi után, 2008-ban az ELTE matematika szakára felvételt nyertem, de az első félév elvégzése után rájöttem, hogy a népzene az egyetlen járható út az életemben. Tudtam, hogy nagyon rögös ez az út – ezért is próbálkoztam más iránnyal korábban -, de belevágtam abba, amit a sors kijelölt számomra. 2010-ben felvettek a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népi- vonós szakára. Ekkor találkoztam először azzal a világgal, ami teljesen más, mint amit gondoltam a népzenéről. Sokat tanultam ebből az időszakból, sok dolgot kamatoztatok a muzsikámban az itt töltött három évből, de a legfontosabb tapasztalat mégis az lett, hogy a saját elképzelésemet – amit a népzenéről gondolok -, kell véghez vinnem. Szerencsés vagyok, mert társakra és barátokra leltem ezekhez a gondolatokhoz, így most érzem először, hogy a helyemen vagyok, mert azt csinálom, azokkal akikkel akarom, amit a legjobban szeretek.
2012-ben ért életem eddigi talán legnagyobb megtiszteltetése, miután bevettek a szakmában méltán ismert Téka Zenekarba. Bár tudom, hogy a Téka csúcspontjai a 80-as 90-es évek voltak, mégis hatalmas boldogsággal tölt el, hogy a zenekar kései időszakának részese lehettem. Olyan példaképekkel muzsikáltam együtt, mint Lányi György, Havasréti Pál és Soós András.
1985-ben születtem. Viszonylag korán, ötéves koromban fény derült zenei érdeklődésemre: folyton a zongorát püföltem. Édesanyám hívott hozzám egy magán zongoratanárt a Péceli Zeneiskolából, mivel hivatalosan még nem járhattam zeneiskolába. Egy évvel később már a zeneiskola keretein belül folytattam a zongora tanulást, mellette természetesen az akkor csupán nyűgnek tetsző szolfézzsal egyetemben. Nyolc éves koromban Gábor bátyám és a szüleim unszolására csatlakoztam a szintén Pécelen működő Cimbora Népzenei Műhelyhez, ahol Kovács László népzenésztől tanultam népi furulyát és citerát. Mindkét intézménybe hosszú évekig jártam. Jóval később, tizenhat éves koromban ismét Gábor bátyám buzdítására megvásároltam első brácsámat. Gábor hegedülni tanult a Gödöllői Chopin zeneiskolában, és kellett mellé egy brácsás. Adott volt tehát a feladat, már csak egy jó tanár kellett, hogy a helyes irányba tereljen minket: Dulai Zoltán személyében ezt is megtaláltuk. Ezután Mátéhoz hasonlóan nekem is az óbudai évek következtek: tizennyolc éves koromban az Óbudai Népzene Iskola növendéke lettem, ahol Túri András tanított két éven át brácsázni. Ezután következett egy rövid tévút egy gazdasági főiskolán, ahol fél év kellett ahhoz, hogy belássam: tényleg zenélni szeretnék. Miután kirúgattam magam a számomra fojtogató ‘gazdasági’ közegből, végre elkezdtem a népzenei felsőoktatásra felkészülni. 2005-ben nyertem felvételt a Nyíregyházi Főiskola ének-zene, népzene szakára. Ekkoriban csak Nyíregyházán létezett felsőfokú népzeneoktatás. Zenetanáraim Kunos Tamás, Rőmer Ottó, Rácz Gyula, Juhász Erika, Ördög Mária voltak, de azon túl, hogy nekik természetesen örök hálával tartozom, nem tudtam volna fejlődni kollégáim nélkül, akikkel minden este lementünk a kocsmába együtt zenélni, hogy elleshessük egymástól a legújabb népi trükköket. Rengeteget köszönhetek ilyenképp a Bürkös zenekarnak, közülük is leginkább természetesen brácsásuknak, Palazsnik Lászlónak, de Kerékgyártó Gergely barátom nélkül sem haladtam volna úgy, ahogy szerettem volna, kollégiumi szobatársakként minden nap eszmét tudtunk cserélni vonásokról, akkordokról, hangulatokról. Ebben az időszakban alapítottuk meg Samu Zoltán, Schafer Szilveszter és Danhauser Máté barátaimmal a Bivaly Zenekart, ami egész biztosan örök emlék marad mindannyiunkban. A főiskola elvégzése után ébredtem csak rá, hogy a Mezőség népzenéje áll hozzám legközelebb. Ez a felismerés vezetett aztán Mátéval való megismerkedésemhez, barátságunkhoz, és együtt zenélésünkhöz is. Rengeteg alkalmat teremtettünk a közös fejlődéshez: edzőtáborokat szerveztünk Koncz Gergely (prímás: Tükrös Zenekar) zenei útmutatásával, erdélyi gyűjtőutakra járunk a mai napig minden évben legalább egyszer.
1969-ben születtem. A Tükrös zenekart 1986-ban alapítottam. 1996-ban kezdtem el rendszeresen tanítani Párkányban, az ottani zenekarral eddig két lemezt csináltunk. 2000-ben kezdtem el tanítani Piliscsabán, az ottani zenekarral most készítjük a második lemezt (2018. április 25). Mátéval 2004-ben ismerkedtünk meg és szinte egyből kiderült, hogy hasonlóan gondolkodunk a zenéről. Óriási dolog volt, amikor a Téka zenekar tagja lett. Amikor úgy döntött, hogy saját zenekart alapít, és engem is megkért, hogy részt vegyek benne, nagyon örültem neki. Remélem még sok lemez és koncert lesz közösen a hátunk mögött.
Gyulán születtem 1957. március 26-án, Békés megyében.
Írásom végén szeretnék játékos, de komoly párhuzamokat húzni, zenei anyanyelvünkhöz kapcsolódóan.
Előtte egy kis adalék:
Iskoláimat Gyomán kezdtem, ahol 10 évesen már megismerkedtem a „népi vonallal”, Nagy Albert vezetésével, a Körösmenti Néptáncegyüttesben. 1971-ben felvételt nyertem a Balett Intézet első néptánc tagozatára. Mestereim Tímár Sándor és Györgyfalvai Katalin voltak. Népzene utáni vonzalmam ebben az időszakban már nagyon határozottan kiderült, ugyanis a régóta zajló balettórát azért késtem le, mert az 1941-es „Lajtha gyűjtést” hallgattam egy másik teremben önfeledten. Tíz évig voltam hivatásos táncos, utána végleg abbahagytam néptáncművészeti hivatásomat.
A 70-es évek derekán a Muzsikás Együttessel jártam koncertezni, ahol még táncosként szerepeltem, de időszakonként már muzsikáltam is velük. Zenéltem az Állami Népi Együttes „kis zenekarában” is, Ökrös Csabával, Székely Leventével, Adorján Istvánnal és Pénzes Gézával. Első zenekarom Ökrös Csabával Újstílus névre keresztelődött. 1982-ben megkaptuk a Népművészet Ifjú Mestere kitüntetést. (Tagok: Ökrös Csaba, Adorján István, Pénzes Géza. Későbbiekben Berecz András énekes is csatlakozott hozzánk.)
Sokunkat a 72-ben induló táncház, „revival” mozgalom ismertetett meg egymással. Néptánctagozatos időszakom alatt ismerkedtem meg Kallós Zoltán népzene kutatóval, aki a későbbi gyűjtőútjaim segítője és irányítója volt Erdélyben, ami idestova több mint 40 éve tart. Egy rövid idézet Zoli bácsitól: „Addig leszünk magyarok, amíg magyarul énekelünk és táncolunk!”
Nagy öröm számomra, hogy több generáció tud együtt zenélni a Kalász Bandában, ami azt jelenti, hogy egy „nyelvet” beszélünk! Tizenegy CD-t jelentetett meg az erdélyi gyűjtéseimből a Hangvető Zenei Társulás. Mai napig zenélek, tanítok Virágvölgyi Mártával, a Népzenei Füzetek alkotójával, lejegyzőjével. Öt gyermekem van és két unokám, ezidáig. Közülük Zsuzsi, Márton és Bori is a népzenei, előadóművészi pályát választotta. Barnus és Regi általános iskolások, unokáim, Emma és Zille még aprók, de lelkesek.
És most visszatérnék az írásom elején említett komoly, de játékos párhuzamra: elsőszülött lányom és vejem születésnapi ajándéka egy DNS teszt (https://www.myheritage.hu) volt számomra. Így lettem én magyar, és talán a mi szeretett népzenénk is így alakult, változott az elmúlt évezredek során.
Végül még egy kis adalék:
William Shakespeare: A zene hatalma
(részlet A velencei kalmárból)
Jessica: Sose vagyok víg édes zeneszónál.
Lorenzo: S azért nem, mert a szellemed figyel:
nézz csak egy szilaj és jókedvű ménest
vagy egy csapat be nem tört, friss csikót,
ahogy forrongó vére tüzeli,
de zendüljön véletlen trombita
vagy halljanak bármilyen muzsikát,
meglásd, hogy sorra mind megállanak
s a vad szemük szelíden mereng az édes
zene hatalmán: kő, víz, s fa a költő
szerint azért ment úgy Orpheus után,
mert nincs oly dühös, nyers és bamba lény,
hogy át ne formálná kissé a zene.
Az az ember, akiben nincs zene
s akire édes összhang sose hat,
gyanus, hogy megcsal, kirabol, elárul:
lelke mozgása nehéz, mint az éj,
érzése sötét, mint az Erebus:
ilyennek ne higyj.- Hallgasd a zenét!
(Az idézetet „levadászta” Hermann Marcsi. Köszönet érte!)
1976-ban születtem Tiszafüreden. Iskolásként előbb citerázni tanultam, majd 1991 nyarán egy táborban találkoztam az autentikus vonós népzenével, azóta nagybőgőn játszok.
A helyi zeneiskolában ekkor már működött népzene szak Rőmer Ottó vezetésével, ő kezdett tanítani, tőle kaptam az első iránymutatásokat. Később Mohácsy Bercihez jártam tanulni.
A Nyíregyházi Tanárképző Főiskola ének-zene-népzene szakának elvégzése után a Hagyományok Háza Folklórdokumentációs Központjának munkatársa lettem, mai napig itt dolgozok az Archiválási Osztályon.
Az autentikus népzene mellett világzenei formációban is bőgőzök Herczku Ágival és Nikola Parovval.
